Nem maradt semmi sem


Egykor tűzbeborult lelkem
Ha rám néztél,
Szikrázott minden pórusom,
Ma már csak eltűnődve
Azon gondolkodom,
Hová lett az édes forró ölelés
Mikor vált torz mosollyá
A szerelmes nevetés-

Valamikor kín volt minden
Nélküled töltött óra,
Most már az se fáj, ha
Egyedül térek nyugovóra
Hűvös lepedőm nyugtatja
Izzó testemet
Valaha szenvedtem, ha
Nélküled este lett
Nem sír ma már édesem
Utánad senki sem...

Tudatosan ölted ki agyadból
A gyöngéd vágyakat,
Így hagytad magad után
Üresen ágyamat, s
A testnek ki abban fekszik
Már lelke nincs

Rájössz majd egyszer, hogy
Ő volt a kincs amit
Nem akartál megtartani-
Légy erős! Küzdj! Ölj!
Harcolj kedvesem!
Megtettem.
S nem maradt semmi sem.

Szürke élet


Égszínkék színekben
Látom az életem
Szivárvány ecsettel
Jövőmet megfestem

Hajamba kötök majd
Rózsaszín szalagot
Fekete múltamtól
Messzire elfutok

Hófehér patyolat
Lelkemet eldobom
Epezöld mérgemet
Magamból kiadom

Kénsárga vitriol
Csurog majd tollamon
Vérvörös jelenem
Bárkinek eladom

Pénzszínű emberek
Kísérnek utamon
Fénytelen írisszel
Mosolygok magamon

Törött világ



Erőszak. Fájdalom. Ütések igazságtalansága.
Vicsorgó indulatszörnyek leigázhatatlansága.
Gyűlölettől eltorzult ördögi agyak
Undorító alaktalansága.
Gondolattalan légüres tér a koponyákban,
Amorf öntudatlanság a kifröccsenő
Ragacsos nyálban
Tegnapi, holnapi vészterhes sikoltások
A kiszolgáltatott mában...

Artikulátlan néma, tehetetlen tiltakozások,
Recsegve tört fogak között átszűrődő
Vértől bugyborékoló maró ízű átkok,
Állati ösztönök sárga szemű lélektelensége,
Folytonosan, csúful megerőszakolt,
Fekete masszába fúló világbéke,
Gonoszok sátáni bűzös büntetlensége -
Emberek! Könyörgöm!
Ennek már sosem lesz vége?!

Csönd. Remegő ragyogás.
Fölhúzó, fényes, vakító álom.
Ébrednék. De már átléptem a halálon.
Törött világ. Törött álom.
Épségét már nem találom.
A bolygó bőrén reped a kéreg
S alatta lakmározik sokmilliárd féreg.

Mélyponton

Hogyan mondjam el, hogy
Nincs mit mondanom
Hogyan mondjam el
Ha nem is akarom

Megfagyott kőszívem
Szorítja fájdalom
Csonkított testemben
Már nem is én lakom

Hogyan mondjam el, már
Nincs az a hatalom
Mely beszédre bírna
Hogy elmondjam bánatom

Kiürült életem
Megadón vállalom
Fénytelen sorsomat
Fáradtan hordozom.

Hogyan mondjam el, ó
Nem kell a szánalom
Meghalt a boldogság
Nincs már, csak rágalom

Ne jöjjön senki se
Ne hívjon senki se
Ne szóljon szentbeszéd
Nem kell a nagymise!

Szeretni nem tudok
A gyűlölet megkopott
Ilyen egy hálátlan
Aki "mindent" megkapott-

Selejt és rossz vagyok
Asszonyként csődhalom
Anyának éretlen
Gyereknek siralom

Hogyan mondjam el, hogy
Soha ne bántsatok
Higgyétek kicsit még
Jó vagyok. Jó vagyok.

Elmondom, elmondom
Csak hagyjatok, hagyjatok
Elmondom, elmondom
De IDŐT! még adjatok -

      

 

 

Bánat-töredék

 

 Elkeseredve


a gyűlöletnek nincs határa
a gyűlöletnek nincsen ára
folyik az szabadon
kegyetlen hatalom

a hatalomnak élet a pénz
a pénztelennek halni nehéz
nem jön az könnyedén
olcsó a vak remény

a gyűlöletnek nincsen színe
a hatalomnak nincsen íze
marad a jóság magára
csak az életnek van halála

 

Születésnapomra



teszem a dolgomat
fekszem és ébredek
közben nem találom
sehol a lényeget
számlák özönében elveszek
a holnapra gondolni
ma már nem merek
erőmön felül
nevelek gyereket
de rrájuk szinte már
soha nem nevetek
nincs egy csepp türelmem
szikrányi figyelmem
nem tudok nekik
semmit sem nyújtani
egy kedves szót mondani
halálosan idegesít a létük
kiégtem valahol
útközben értük
ezért leköpném magamat
de lenyelem nyálamat
szétestem apróra
hatvan perc egy óra
morzsolódnak a napok
s én egyre kevesebb vagyok
a múltam nem érdekel
a jelenem elveszett
minden oly keserű
nem tudom mit tegyek
ha iszom nem eszem
így tompul az értelem
boros-sörös vígságok
feledtetik a szerelem
hiányát vagy meglétét
tiltott csókok emlékét
a napi gondok rémképét
melyek súly alatt görnyedek
már nem hullajtok könnyeket
tűrök és szenvedek
másoknak nevetek
magamban temetek
álmokat vétkeket
magamnak hazudok
hibátlan életet
jósasszonynak nem
mutatnék tenyeret
félek hogy apám után
hamarabb elmegyek
egy káosz az életem
hát minek ez énnekem
nem vagyok hontalan
élhetnék boldogan
közben arra gondolok
a negyven évemből
mennyi volt gondtalan?

ki vigyáz rám mégis?
ki mutat utat?
(gondolatom Ibi néni után kutat)

ezért hát továbbra is
teszem a dolgomat
fekszem és ébredek
egyszer talán -majd-
meglelem
a Lényeget

 

Oldal: Bánat, múlt, gyötrődés...
L É L E K L O B O G Á S - © 2008 - 2024 - alliteracio.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével a weboldalkészítés gyors! Itt kezdődik a saját weboldalkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat